Monster Girl enciklopédia













 





















 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Indulás: 2015-06-20
 
Mangák
Mangák : Monster Musume no Iru Nichijou

Monster Musume no Iru Nichijou

Műfaj: ecchi, slice of life, komédia, romantikus
Állapot: Aktuális

Az emberek világa gyökeresen megváltozik, miután kiderül, szörnyek igenis léteznek. Történetünk középpontjában Japán áll, ahol egyfajta fajok közti kulturális csereprogram keretein belül fogadnak be másfajúakat, hogy beilleszkedjenek az emberek társadalmába. Ebbe keveredik bele főhősünk, s a programnak hála Miiával a Lamia lánnyal kell innentől megosztani otthonát. A bajok pedig nem enyhülnek, miután a befogadott lányok száma rohamosan gyarapodni kezd. A különböző, saját fajukra jellemző igényeik kielégítése mellett főhősünk szerelmi sokszögbe is kényszerül, habár a választása még várat magára. Ezen szituációkkal megfűszerezve követhetjük nyomon a kis csapat mindennapi életét.

 

A mangához már korábban készült fordítás, mely Anime Addictson meg is található, azonban sajnálatos módon félbeszakadt. Oldalunk onnan folytatja a történetet, ahol az előző abbamaradt, ezért lelhető itt fel csupán a 32. fejezettől.


032. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
033. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
034. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés

 034.5. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés 
035. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
036. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
037. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
038. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés

 038.5. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés 
039. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
040. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
041. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
042. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
042.5. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés

 043. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés 
044. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
 045. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés 
 046. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés 
046.5, Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
047. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
048. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
049. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
050. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
051. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés 

051.5. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
052. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
053. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
054. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
055. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
055.5. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
056. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
057. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
058. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
059. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés
059.5. Fejezet ■■■ Online ■■■ Letöltés




 

 

 






   
   
   
    

  
  
           
    
    
    
    
    




    

 

 
Tartalom
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!